Nagy arculatváltás előtt áll a ZsaMo! 
Ennek egyik eleme, hogy most már az "M" is nagy a névben, egyrészt, mert így jobban utal az én nevemre, másrészt azért, hogy jobban el lehessen vonatkoztatni a cigány nyelvben használt "zsamo" szótól, ami egyébként azt jelenti, hogy "gyerünk", szóval akár még erre is építhetnék valami ideológiát. 
Másrészt elindítottam a Facebook rajongói oldalt. Tessék szépen lájkolni: KATTINTS IDE!
Érdemes az oldal rajongójának lenni, hiszen lesznek majd játékok, amiken egy-egy ékszeremet nyerhetik meg a szerencsések, valamint lesznek mindenféle akciók is a kedvelőknek.
A Facebook oldalon már látható az új ZsaMo logó, ami remélem, hogy elnyeri mindenki tetszését. Én nagyon elégedett vagyok vele. 
Szeptember folyamán újra költözni fog az oldal, de most már a végleges helyére, saját domain alá. Figyeljétek híreket a Facebook-on, a Twitteren, vagy itt! Igen, már a Twitteren is csiripelek. 
Április óta kaphatók az ékszereim a Karmazsin nevű boltban, ami Budapesten, a Ráday utca 19. szám alatt található. Érdemes ellátogatni a boltba, hiszen nem csak ékszereket, hanem ruhákat, táskákat, egyéb kiegészítőket és még antikvitásokat is lehet ott venni.
Végezetül pedig: hamarosan a MESKA-ra is visszakerülnek az ékszereim. 
Archívum
- augusztus 2009 (1)
- szeptember 2009 (2)
- december 2009 (1)
- február 2010 (2)
- április 2010 (1)
- augusztus 2010 (1)
Statisztika
Belépés
Leg-leg linkek
Ez egy igen szubjektív gyűjtemény. Elsősorban azoknak az alkotóknak az oldalai kerültek ide, akiknek leginkább csodálom a munkáit, valamint azok a közösségi helyek, melyeket magam is szívesen látogatok.
Közösség:
Alkotók:
Zsamo blogja
Facebook oldal és egyéb újdonságok
Tavaszi ajándék és A Nagy Megrendelés
Játszottunk az Intex drótékszeres fórumán. A játék lényege azt volt, hogy a megadott téma, vagyis a "tavasz" alapján készíteni kellett egy ékszert, majd miután mindenki jelezte a topicban, hogy elkészült, megkaptuk, hogy kinek kell elküldenünk az alkotásunkat. Én Beutól kaptam ezt:
Az alábbi ékszeremet pedig Chybi kapta:
Az a bizonyos Nagy Megrendelés pedig a Magyar Tolkien Társaságtól érkezett. A IV. Országos Tolkien Levelező Verseny döntőjére kellet készítenem 16 db-ot az alábbi medálból, a 3. helyezett csapatok kapták őket.

És hogy miért Két Fa? Egy kis magyarázat:
"... Yavanna varázsénekét meg nem törte semmi nesz. S dalának hangjaitól a két fácska szépséges-sudárrá növekedett, és virágba borult; így született a világra Valinor Két Fája. [...] Az egyiken a sötétzöld levelek alja ezüstösen ragyogott, s számtalan virágának mindegyikéből ezüstharmatfény permetezett alá, s odalent a földre foltokat festett leveleinek játéka. A másiknak halványzöldek voltak a levelei, akár a friss bükké, csillogó aranyszegéllyel. Sárga lángként lobogó virágainak izzó kelyhéből aranyeső záporozott a földre; s ennek a fának minden virága meleget és ragyogó fényt árasztott. Telperionnak nevezték az előbbit Valinorban [...]; a másik neve pedig Laurelin volt..."
(J.R.R. Tolkien : A Szilmarilok)
Reklámot kaptam :)
Kricsár Ancsa a blogjában időről időre bemutat egy-egy drótékszerkészítőt. Most én kerültem sorra. Ez úton is hatlamas köszönet Neki! 
Idei első feltöltés
Most, hogy végre letudtam a főiskolával járó minden nyűgömet (jan. 21-én volt az államvizsgám, szóval most már diplomás vagyok
), már semmi vélt vagy valós indokom nem maradt, ami miatt halogatnom lehetne a weboldal és a MESKA boltom fejlesztését. Fel is töltöttem végre a chainmaille fülbevalókat. Jó böngészést mindenkinek! 
Találkozások
Hamarosan, ha jutok egy kis lélegzetnyi időhöz, frissítek kicsit a tartalmon, mert ez így ebben a formában elég gáz. Szerintem.
November és december a találkozások hónapja.
Novemberben voltam (látogatóként) a PeCsában a kézműves vásáron, ahol pár szó erejéig találkoztam Cleoval, Csillagkorral, és Szpidivel. Az ékszereiket is végre láthattam élőben.
Decemberben pedig (konkrétan ma) ellátogattam az S.T.B. nevű boltba, ahol Boda Szilvia ékszerei kaphatók, jól megnéztem ezeket is. Valamint jártam a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban is, ahol Laták Zsuzsa árul, vele is váltottam pár szót. 
Kipróbáltam egy új technikát, míg nem kerülnek fel ide az ékszerek fotói, megtekinthetőek itt, és itt.
Ki lettem szemezve :D
Tegnap bekerült a MESKA Szemezgető rovatába a Halloween gyűjteménybe az egyik fülbevalóm. 
(Bal felső sarokban.
)
Feltöltések
Kerülnek ki a képek az oldalra, de sajnos nincs mindig időm/kedvem ezzel foglalkozni. Annál is inkább, mert új logóm van, amit minden régi képre újra rápakolok.
Többnyire azok az ékszerek kerültek ide fel eddig, amik a MESKÁn is fent vannak, valamint a "Drótból készült egyéb tárgyak", mert azokból eleve nincs sok. Igyekszem mielőbb feltenni mindent, és áthozni a linkgyűjteményt a régi oldalról.
Lassan elindul a szekér
Megvan a dizájn, a modulok is működnek... már csak a tartalmat kell feltölteni, és beindul ez az új oldal! 
Figyelem! Hamarosan nyitok!









Friss hozzászólások
46 hét 6 nap
47 hét 3 nap